Én egy jókislányt akarok magamnak. Mindig is egy Jókislányt akartam, amióta az agyam létezéséről tudomásom van. Nem tudom, ez miért, hogyan alakult így, de már kimozdíthatatlanul ott van, beleakaszkodva gondolataimba, mint valami horog.

Jókislány.

Ha nagy leszek, és természetesen gazdag, akkor -miután kiszállok a Ferrariból- mellettem ott ragyog, csillog-villog a kis tündérke, gyönyörű estélyi ruhában, arcán olyan mosollyal, amilyen valószínűleg csak egy kisgyerek agyában létezhet, mert ahhoz foghatót a háromdimenziós világban én még életemben nem láttam. Megyek a fogadásra, vagy bármilyen olyan eseményre, ahol sok az előkelő, fontos ember, hosszú poharakból isszák a nemtudommilyen, de biztosan drága italt, és a Jókislány ott sertepertél mellettem. Kisér engem, lénye beragyogja a termet, és mindenki minket néz. Irigyelnek minket. 
Nekem egy Jókislány a jogos jussom! Nekem ő jár, méghozzá azért, mert jár, és kész! Hogy honnan jön, ki ő, miért van velem, addig nyilván nem gondoltam tovább a dolgokat. Hogy ez a Jókislány mitől lesz olyan jó, amilyenné képzeletem tette… na azt sem. 
Az idő lassan, de természetesen annál biztosabban elpusztította a gazdagokat, a fogadásokat, a menő emberek menő összejövetelét, és ugyan elég nehezen, de a Ferrarit is. Egyvalami azonban maradt.  És innentől válik érdekessé a dolog.

Milyen lány egy ilyen jókislány? Hogy viselkedik? Hogyan öltözködik? Mit eszik és mit iszik? Mik azok a dolgok ebben a marhára összetett, ingergazdag világban, amik lekötik a figyelmét és megfogják a fantáziáját? Milyen a fantáziája?

Hogyan áll az arca, amikor megkérdezi tőle egy büdös csöves az utcán, hogy van-e aprója?

Nem is tudom, milyen egy ilyen jókislány. Úgy szeretném, ha testet öltene, legalább egy pillanat erejéig ez az antropomorf, homályos, lebegő valami, ami életem során mindenhol kísértette, bármerre is jártak a gondolataim, csak hogy picit megcsipkedhessem azt az édes kis pofikáját.

Milyen ő?

Kedves az emberekkel? Ugyanmár! Rengeteg kedves lányt ismerek, de egyik sem ő. Mindig mosolyog? Ez is hülyeség. Olyan dolgok fogják meg, ami a többi lányt nem? Na! Haladunk, haladunk – bár ilyeneket is ismerek, már-már egészségtelenül sokat, és nem nagyon hatnak meg; főleg, hogy a nagyrészük ronda. Fenébe! A jókislány szép, méghozzá gyönyörűszép! Persze, találkoztam már nem kevés csudaszép lánnyal, de túl sok férfit bűvöltek már el úgy, mint egyszeri alkalmakkor engem. Hoppá! Úgy gondolom, lassan helyben vagyunk. Tehát: egy jókislány szép, de megválogatja a partnereit. Az a baj, hogy ilyennel is volt már dolgom, és szabályosan felbosszant, hogy az önbizalomhiányukból fakadó tehetetlenségüket ezzel a fellengzős én-nem-vagyok-olyan-lány attitűddel próbálják ellensúlyozni, csakhogy kívánósságukban ne kaparják le szobafalukról a tapétát. Osztán persze elegük lesz a feszkóból, becsiccsentenek, és hamar kiderül, hogy mégis olyan lányok ők. Ez sem jó, de majdnem. Mi nem klappol? A Jókislány nem válogatja partnereit, mert neki van partnere. Jelesül: én, csak és kizárólag. Velem él, és értem tesz mindent, és én őérte. Neki én adok értelmet, és ő nekem. Hogy meddig? Naná, hogy örökkön-örökkön-örökké! Na ez az!

Egy gyönyörű lány, aki ráadásul még jó is, és csakis, kizárólag az enyém.

Hát, ezek elég giccses kritériumok. Buta férfiállat. Röhögnöm kell ostoba férfinaivságomon. És ez a naivság nem az a naivság, amikor az (álnaiv) illető saját maga ostoba lenaivozásával az önsanyargatást kiváltó emberek feletti felsőbbrendűségérzetét leplezi, így pátyolgatva tépett sebeit. Nem. Őszintén röhögök, és igen: jókedvűen.

Úgy gondolom, hogy a fentiek tükrében látható, hogy szerintem a jókislány jelző teljes mértékben, szigorúan pozitív. Követendő példa és ideál, amire törekedni erény, és elérni ezt olyan, mintha az ember lánya egyenest a Nirvanába toppant volna. 

Ajjajj. Ezzel nagy gondok lesznek még.

Valószínűleg, ha egy mai tininek, vagy huszonéves gyereklánynak azt mondanám bók-képpen, hogy azt tetszik benned, hogy olyan jókislány benyomását kelted, akkor menten leborul a székről döbbenetében, netán ügyesen leplezve csalódottságát, sürgősen elkezdi agyának a megfelelő, rejtett kis része összekaparni az orvosolandó esetleges okokat, amik egy ehhez hasonló csúfsághoz vezethettek, és rohaggyonmeg iziben, ha a jövőben mégegyszer előfordulna vele ilyen. 
Más, szintén gyakori esetben az elhangzott, bóknak szánt megjegyzést követő szerény mosolykával szinkronban villannak fel kis gondolatfoszlányok az angyalka agyában, ahogyan épp fantasztikus technikával, izzadtan lovagol egy méretes faszon, és ennek a lucskos-mocskos emlékképnek az általam feltételezett tulajdonsággal alkotott igen izgalmas kontrasztja adná meg mosolyának azt az édesded báját, amit én ezzel a buta férfiagyammal a megjegyzésem okozta, pillanatnyi, szégyenlős zavarnak hazudnék el. Persze nem venném észre a közbeni rosszkislányos villanást a szemében, mert egy ezredmásodperc erejéig úgyis elfordítja a tekintetét. És nem, az irántam érzett szánalmat sem érzékelném.

Ugyanis a jókislány jelző taszító egy lány számára. Ki a fene az, aki jókislány akar lenni? Hát, szerintem egyáltalán senki. Jókislánynak lenni = NEM MENŐ! A Facebook szerint 79 %-ban vagy angyal, és 21 %-ban ördög? Afffenébe, vagypedig hihi, pöerszeee, ha ez az oktondi alkalmazás tudná…

Ha egy nőt lejókislányozok, és pechjére nem abba a szerencsés típusba tartozik, aki angyali viselkedésével leplezi rosszkislány mivoltát, és akit a külvilágnak sugárzott hamis képe, és a számára oly’ élvezetes valóság közötti jujdeizgi ellentét hajt előre az életben, annak számára egyenértékű a bóknak szánt jelzőm egy férfiembernek mondott „te töketlen idióta!”, esetleg a „te szerencsétlen gyökér! fogadjunk, életedbe nem basztál még nőt, muhahahha!” megállapításokkal.

A jókislány-hoz társított képzetek közt ugyanis valószínűleg olyasmik szerepelnek, hogy az vagy besavanyodott és boldogtalan a vágytól meg a keserűségtől, hogy nem lehet rosszkislány, így nincsen élete, vagy hipokrata módon jár-kel, teszi magát, miközben feszül a megfelelési kényszertől, amit erőltetett léte okoz neki, és amiből az első adandó alkalommal mászna ki, ha tehetné. Rosszabb napjain meg egyenest a sztratoszféráig robbanna. Esetleg a kettő egészséges keveréke.

Kösz, Főnök. Vendégem vagy egy jó pofa sörre! De tényleg!