A szakrális prostitúció, a szent szajha(ahogy a sumerok nevezték a papnőket) összetételekből a második szóra esik a hangsúly, a nyomaték, így a szentséget az a fogalom profanizálja, amelyikkel voltaképpen semmilyen kapcsolata sincs. Bár a szakralitás később keletkezett, mint a tulajdonképpeni szellemi kultúrában kifejezett, ilyen minőségben gyakorolt, majd ábrázolt szeretkezés, nemzés. Az utóbbi minden kultúra alapeleme, a vallás egyik fő érzelmi forrása. A ma élő közösségekben őszintén csak a hinduk hirdetik vallásuk egyik fő részének a Kámát.

Mezopotámia városállamainak uralkodói évente egyszer szent nászban egyesültek Istár papnőjével, az „Égi Szajhával”. E módon is biztosítva, hogy az istennő, aki egy személyben felelt a termékenységért és a viszályért is, kegyében tartsa városát.

Anaitisz istennő, élet és halál úrnője, mint a mesebeli sárkány évente kapott egy fiatalt. A sárkánnyal ellentétben nem hamvas szűzleányt, hanem életerős, jóképű ifjút. Aki felékesítve lépett a szentélybe, ahol egy napot töltött az istennő szakavatott papnőivel. Bevezették a gyönyörök birodalmába, mielőtt másnap a megfelelő fákból és fűszerekből összerakott máglyán elégették, így segítve mielőbbi megérkezését türelmetlen asszonyához.

A kánaáni kultúrkörben, a Földközi-tenger keleti partvidéke, dívott a Melitta –kultusz, amely előírta, hogy a nők addig nem mehetnek férjhez, míg az istennő temploma előtt áruba bocsátott testük vevőre nem talál.

Az egykori mezopotámiai papnők és asszonyok - Hammurapi törvényei minden asszonyt arra köteleztek, hogy életében legalább egyszer Istár szentélyébe vonuljon és ott fizetség ellenében szeretkezzen egy idegennel, a fizetség az istennőt és templomát illette - szerepéről korlátoltan ítélkezik a modern tudomány. Megfeledkeznek arról, hogy az aktusok misztériumdrámaként értelmezendők. A kor a papnőt az istennő megtestesülésének tekintette, aki az aktus közben a hívőt is isteni állapotba emelte. Hitték, hogy a papnővel való hálás pozitívan hat a gazdálkodásra, elsősorban az állattenyésztésre és a termés átlagra. Az ókori világban Babilonon kívül élt még a kultusz Egyiptomban elsősorban Amon isten és Bászet istennőhoz kapcsolódva, Hellászban pedig Aphrodité korinthoszi templomában volt gyakorlat(hierodulék).