Mindennek Lucy az oka. Minek kellett a 400-ba szerveznie a HÖRÖM-találkozót?! Beleszerettem a Kazinczy utcába! Ha van egy kis időm, szívesen csavargok azon a környéken, és magammal hurcolom rokonságom másik „időmilliomosát”, a fiamat.
Találtunk egy pazar helyet, amit egyikünk sem ismert, noha (amint láttam) a Google mindent tud róla, és még saját honlapjuk is van! A Szimpla kertmozi nevű romkocsmáról van szó.
Mozi! Számomra ennél vonzóbb szót nem is találhattak volna. A gyanús külsejű, romos bérház nem úgy nézett ki, mintha a belseje kertet rejtene, hogy kertmozi lehetőségéről már ne is beszéljünk. Ezt meg kell nézni!
Már a bejárat megállásra késztetett, és alkalmi fotóriporterem, a kétméteres „Kistörök”, máris kattogtatni kezdett. A díszburkolattal fedett, hangulatos, keskeny utca mediterrán hangulatot árasztott. Az épület előtt két betonedényben selymes fű burjánzott. A kapu felett vékony csövön kiáramló hűs permet fogadta a betérőt. Az épület kívül-belül szürreális látványt nyújtott. Vakolat nem volt, mintha a Szentlélek tartotta volna össze, mégsem gondoltam arra egy pillanatig sem, hogy veszélyes lehet. Éppen ellenkezőleg, abszurd módon barátságos és hívogató volt a romhalmaz.
Bent kettős udvart találtunk, két söntés várta a szomjas látogatót, pincér nem volt, a pultnál kellett rendelni. Máskor ez zavart volna, itt ez is tetszett, így még fesztelenebbnek éreztem a hely hangulatát. A lomtalanításnál összeszedett asztalok, székek között nem láttam két egyformát, ugyanakkor mégis minden tisztának tűnt, még a kert közepén álló tiri-tarkára festett, üllőalkalmatossággá alakított Trabant is. Megtaláltuk a „kertmozit”, a szomszéd ház tűzfalán régi mozivászon feszült, amelyet befutott a repkény. A kertből ajtó nélküli termek nyíltak, amelyek kisebb-nagyobb társaság befogadására is alkalmasak. Néhány napja azonban még annyira meleg volt, hogy üresen tátongtak, ez vonatkozott az emeleti részekre is, ahol a tejszínű tető alatt pici virágoskertet építettek ki.
Jól megnéztem a kocsma közönségét, szégyellem bámulni az embereket, ezért csak óvatos pillantásokkal mértem fel őket. Egy megpihenő cigányzenész kánikulában is magán tartotta zakóját, a másik asztalnál naplót író, megfáradt, magányos középkorú nő kicsi korsóból sört kortyolgatott, a Trabicsekben harsány, vidám fiatalok csacsogtak semmiségekről, mindannyian jól megfértek egymás mellett. Epikuros Kertje volt ez, amely mindenkit befogad.
Nem tudom, milyen lehet ez a hely éjszaka, de látni akarom azt az arcát is. Alig várom, hogy találjak megfelelő társaságot hozzá!