Érdeklődve húzta ki a fiókból. Hosszúkás, finom recés lap volt. A valaha volt, talán sosem, a fin de siécle bája, a letűnt idők eleganciája sugárzott a színehagyott képen. Klasszikus anziksz 1910 tájékáról, talán dédnagyanyja egy hódolója küldte, üdvözlet Ragusából, csókolja kezeit, etc. jutott eszébe Dr. H. kusza kézírása egy korábban megtalált kártyáról. Tévedett. Nem az ómama egyik udvarlója, hanem dédnagynénje egy barátnője és nem a kor valamelyik divatos nyaraló-, vagy fürdőhelyéről, hanem Keletről. Igen, a nagybetűs Keletről!  A postai bélyegző szerint a lapot 1908. március 25-én adták fel Damaszkuszban. Felrémlett a családi legendáriumból, hogy Cicus milyen szabadelvű nőnek számított a korban és utazásai, melyeket legtöbbször egyedül ejtett meg, az akkori fogalmak szerint meglehetősen vadregényes helyszíneken, többször okoztak megrökönyödést(és olykor botrányt) a társaságban. Elgondolva nézte a lapot, majd újra megfordította. Ekkor vette észre, hogy a szélen - mintegy körbeölelve az üdvözletet- nem Cicus írása fut, hanem Ginga nénié: Süsünkre való tekintettel majd egy szicíliai, vagy egy toszkán kolostort választok, ha egyszer úgy adódna. Nem fog. Itt nagyobb a csend, mint bármelyik világtól elzárt zárdában, ha van még olyan egyáltalán. Nem lesz, mi kényszerítsen, hisz kint is körülölel. Ezen nem változtat semmi.