Csak egy mozdulat volt. Egy semmiség. Apróság. Meg sem történt. Megfogta a kezem és a combjára tette - ez eufemizmus, gyakorlatilag a lágyékára... Lui a jobbomon, mint félresikerült ördögöcske: simizd meg! Ó, hogyne... 

Ülök bénultan, nem hiszem el, hogy ez, most, itt és velem történik és meg lehet velem tenni, mint valami ócska regényben. Nyílt színi botrány, mert hát miért ne? Ez az én szerepem, megjelenek, szép vagyok, kívánatos, körbeleng valami rejtélyes, misztikus, mint egy görög dráma hősnője egy filléres regényben. Megint én leszek a céda, a rossz nő, a nem tudom, mi; holott soha nem csinálok semmit. Csak hagyom a dolgokat és nem teszek ellene, egy idő után(mondhatni, mikor biztos vagyok a dolgomban) persze már teszek, de addig?!? Ez a rész kimarad... mindegy is.