Nem, kedvesem -mosolyodtam el azzal a csak rám jellemző archaikus mosollyal, melyet valamelyik istennő szépnagyanyám küldött engesztelő ajándékul. Én többet tudok rólad a hazugságaidból, mint te rólam az igazságaimból. Én figyelek rád. Akkor is, ha tudom, hogy hazudsz. Te pedig nem figyelsz. Pedig tudod, hogy igazat szólok. Nem figyelsz, mert... Mindegy is. Ennyi a titok. És most -fordultam hű kísérőim felé - engedjétek szabadon a kutyákat.
