Jó pár éve küzdenek a színházak azzal, hogyan lehet színházszerető- és értő közönséget kinevelni, az ifjúságot - számukra vonzó és élvezhető darabokkal - lekötni. A Kolibri Színház sokat tett azért, hogy a fenti célok megvalósuljanak, ezért született az a kezdeményezés, amelynek keretében a színházi szakemberek a kamaradarabokat elviszik közvetlenül a fiatalokhoz egy-egy iskola osztálytermébe.
A gyáva c. darab alkotói (Kovács Krisztián, Scherer Péter, Gyulay Eszter, Surányi Judit, Gáspár Anna) a kábítószer-fogyasztás és a függőség tragédiáját mutatják be művükben. Ez a társadalom számára is súlyos problémát hordozó jelenség nem új keletű, de napjainkban sincs jó megoldás kezelésére.
A dráma drogfüggők írásai alapján rekonstruálja egy jobb sorsra érdemes fiatalember küzdelmét szenvedélyével. Kovács Krisztián játéka megdöbbentően hiteles, helyenként naturalisztikus. Az apát alakító Sherer Péter esetlen figurája nem tud támaszt nyújtani a saját labirintusából szabadulni képtelen fiának. Nem segítenek sem a könnyek, sem a kiabálás.
A nézők szembesülnek a családi múlt olyan elemeivel (pl. az anyai szeretet, gondoskodás hiányával), amelyek egy fiatalt nyitottá tesznek arra, hogy a valóság helyett egy kémiai szerek által fenntartott álomvilágot válasszon. A címszereplő pokoljárásának állomásai csak lassanként bontakoznak ki a közönség előtt. Az egyén vágyainak, álmainak, élhető hétköznapjainak teljes elenyészését hozza magával függése a drogoktól.
A darabot 2010 decemberében mutatták be, majd a Kolibri Pince tűzte műsorára. Én is ott láttam néhány héttel ezelőtt az előadást, nagyon kíváncsi voltam arra, hogyan működik egy – színházi szempontból – idegen közegben, az osztályteremben. Kovács Krisztián néhány pillanat alatt megteremtette a megfelelő hangulatot, és szembesítette közönségét azzal az emberi gyengeséggel, amivel, ha a valóságban találkozunk, inkább elfordítjuk a fejünk.
A mű nem akar ítélkezni, megoldásokat kínálni, csak megmutatni azt, mi történhet egy emberrel, ha a valóság helyett egy szürreális létezésmód káprázatát választja.: „És van elvonás és van hidegrázás és hátfájás és fogfájás és fejfájás és a lábad fáj és minden fáj, aztán van drogambulancia, van rivotril, van depridol, meg recept, meg altató, meg nyugtató, ez megnyugtató... És nincs pénz, nincs kocsi, nincs ruha, nincs nő, nincs nyár, nincs telefon, nincs lakás és nincs lélegzet, nincs pihenés, nincs megállás és nincs segítség, és nincs esély és nincs isten sem ember, és nincs anya és nincs apa és nincs remény és nincs testvér, és nincs holnap..."
Nem ilyen sorsot szánunk szeretteinknek, de ha a baj már megtörtént, kevés remény marad a függéstől való szabadulásra. A küzdelem legfontosabb és egyben leghatékonyabb formája a megelőzés, az esztétikai élmény nyújtásán kívül ez vezérli a középiskolákat, hogy meghívják és egyben befogadják ezt az előadást.
A liba-szabadságharcok hősének végső nyughelye.
